Így csütörtökön írok most, mert eddig nemvolt erőm írni.
Hétfőn és kedden zabot mertünk az egyik sarokból a másikba. Volt por rendesen. Kedden pihenőt tartottunk, amikor láttuk, egy kisegér mászkál össze-vissza a zabkupac körül. Jött az ötlet: fogjuk meg. Hát a leghülyébb, elkezdte vödörrel kergetni, mire az egérke be szaladt a lukjába. Egy percen belül jött ki, kicsit hosszabb kergetőzés után sikerült megfogni, megetettük körtével, később pedig sikertelenül elengedték. Nem akart elmenni, de nem hozták haza.
Szerdán a szokásos, kelés-öltözés-indulás.
Ménesbe lovak nagy része csődör, de van egy fekete, aki egy híres ausztrál csődör utolsó csikója. A ménesnek még nincs fekete fedezőménje, ezért őt annak szánták, de körülbelül egy éve savós patairha-gyulladást kapott, és azóta szenved. Borzasztóan néz ki. Sokat fekszik ami miatt az összes csontos részen felfekvések vannak. A fekvésnek tudható még be, hogy nem nagyon tud enni, mivel még állni is nehéz neki nemhogy az etetőhöz mennyen, vagy a túlsó sarokba lévő szénához.
Reggel ganézás közbe megálltam, elkezdtem a kezemből etetni az abrakkal, majd megitattam, és készültem tovább etetni amikor bejött az egyik lovász, vagy minek nevezzem, és megkérdeztem hogy lehet a etetni a lovat (nem-e lesz baja a fekve evéstől), mire kaptam válaszba hogy lehet, ő is azért jött. Na végre valaki törődik vele! Tévedtem. A farához lépett, majd egy határozottabb lábsegítséggel felsegítette a szerencsétlent. Majdnem elájultam amikor megláttam. Miután feltápászkodott, a segítsége odalökdöste az etetőhöz és otthagyta. Az összes ott dolgozó közül csak az éjszakás volt képes a fejéhez rakni a szénát, és levenni neki a vizet és megtámasztani amíg iszik.
Ma is telt a nap, féreghajtás és egyebek.
Ui.: Ezen a helyen fent áll a sapka-efektus.
