Reggel kelés, gazdaságjog, gazdaságismeret. Ezután közlik hogy szombati tanítás elmarad. Hurrá. Hazalehet(ne) menni. (eredetileg úgy volt, hogy a hétvégét a koleszban töltjük) Felhívom anyut, örvendezett is, de jó akkor még is hazamegyek.
Hát egy kicsit elbizonytalanított, de azért kitartottam és marattam. A szoba létszáma 4(5)-ről 2(3)-ra csökkent, az unalom szintje pedig megsokszorozódott. Volt nyűglődés rendesen, már nem tudtunk mit csinálni, irány város. Amennyire ez városnak mondható. Megebédeltünk, a kaját akár finomnak is lehetett nevezni. Valami leves, ízre jó, másodiknak pedig máglyarakás.
Amikor megláttam közöltem a nővel hogy ilyen nálunk nincsen. Hát gondolom mit gondolt honnan jöttem. Végül elmagyarázta miből van. Zsemle tejbe áztatva, almával és lekvárral, majd megsütve. Finom volt csak a túlsült részt nem tudtam elrágni, a többit megettem.
Este meg szerettem volna kóstolni a fokhagymakrém levest de az egyik évfolyamtárs ment haza, és kaptunk tőle egy nagy tál tejszínes húst tésztával. Megettük.
Körbejártuk a várost. Van 3 bolt, 2 étterem, 1 kocsma, 1 lovasbolt, 1 otp.
Tószegen csikar a macska, nem kapar.